1991-től megjelent könyveink:
825 Ft helyett, 750 Ft
935 Ft helyett, 850 Ft
Aranyi Lászlóné - Holdkereső (éves asztrológiai és csillagászati naptár)
Aranyi Lászlóné - Az inga elmélete és gyakorlata
A legkedveltebb, legegyszerűbb radiesztéziai segédeszközünk az inga. Ebben a kis füzetünkben nem kívánjuk megfejteni az ingázás nagy rejtélyét. Csupán elfogadjuk azt a -több évszázados, ma még tudományosan nem tisztázott- felvetést, hogy minden tárgynak, élő szervezetnek megvan a rá jellemző kisugárzása, rezgése, amelyet az emberek kb. 40%-a a tudatalattijával érzékelni képes és az ingájával ki tudja jeleztetni. Néhány egyszerű példán keresztül szeretnénk bemutatni az inga gyakorlati használatát.
Aranyi Lászlóné - Az ötödik szívkamra, avagy Az öngyógyítás alapjai
1320 Ft helyett, 1200 Ft
Otoman Zar Adusht Hanish amerikai orvos 1920-ban fedezte fel a szívben lévő "isteni atomot." Ezzel a felfedezéssel megerősítést nyerteredeti, valódi természetünk. Mi akadályoz bennünket abban, hogy ezt a természetünket használjuk? Ha használnánk, mi mindenre lennénk képesek?
Az akadályok mibenlétét foglaltam össze az eddig összegyűjtött ismereteim alapján. Ezek az akadályok nem csak a gyógyulási folyamatainkat lassítják, hanem az élet más területein is nehezítik az előre jutásunkat.
Aranyi Lászlóné - Gyógyító színek
A fény gyógyító erejét általában ismerjük, a színekét már kevésbé. Jóllehet a színek a napsugár gyermekei és ahol hiányoznak ott magány, sivárság, félelem uralkodik. Ahol színes a környezet, ott fejlődés, élet, erő és öröm lakik.
Aranyi Lászlóné - Gyógyító nemes kövek
A könyv részletesen bemutatja a legismertebb féldrágaköveket, ismerteti a nemes kövek hatását a csakrákon keresztül, használatukat a „házipatikában”.
Aranyi Lászlóné - Rúna jelek – rovásjelek
„A filozófiát abban a könyvben írták, amely kinyitva fekszik a szemünk előtt (a világegyetemre gondolok), de amelyet nem lehet megérteni, ha az ember előzőleg nem tanulja meg a nyelvét és nem ismeri meg azokat a betűket, amellyel írták.” /Galilei/
Rúna kártya
Aranyi Lászlóné - Rúna jelek – rovásjelek könyvéhez tartozó kártyapakli.
Aranyi Lászlóné - Holdkereső
A könyv segítséget nyújt a Holdfázis elmélet gyakorlati alkalmazásához.
A Hold-kereső koronggal meghatározhatjuk:
Újholdtól - újholdig tartó időszakon belül a Hold melyik fázisban, melyik állatövi jegy előtt jár.
Születési holdállást, mely az érzelemvilágunkat befolyásolja.
Női ciklust, termékenységi napokat.
Aranyi Lászlóné - Bioritmus útmutató
Mindannyian érzékeljük, hogy vannak jó és rossz napjaink. Van amikor az elménk sziporkázik, máskor csapnivaló a hangulatunk, olykor pedig döntésképtelenek vagyunk. Ezek egyik oka lehet a bioritmusunk változása. A bioritmusunk születésünk pillanatával indul és végigkíséri életünket.
Ennek ismeretében előre tervezhetünk, a kellemetlen szituációkat elkerülhetjük.
A bioritmus kiszámítása nagyon egyszerű. Néhány számtani művelettel egy adott napra is meghatároz-ható, de több hónapra előre is elkészíthető.
Az előrejelzés elkészítéséhez kétféle megoldást ajánlunk: a „korongos" és a „naptáras" módszert.
Aranyi Lászlóné - A Szent Korona szimbolikus tanítása
Az egyik régi ismerősöm, amikor megtudta, hogy vettem a bátorságot, hogy a Szent Koronával foglalkozzam és az eddig összegyűjtött ismereteimet közre szeretném adni, azt mondta: Ugyan, mit tudsz még mondani a koronáról, hiszen már mindent tudunk még a szimbolikájáról is!
Lehet, hogy igaza van. A Szent Korona olvasata, ahányan csak elmélyedünk benne, annyiféle értelmezést ad, és mindegyik közelebb visz a megfejtéshez. Úgy gondolom, hogy egyikünk sem mondhatja el magáról: övé az igazság. A különböző vélemények egymással szemben és egymást kiegészítve terelnek mindannyiunkat a megoldás felé vezet útra.
Baird T. Spalding - Mesterek élete és tanításai I. kötet
„Első könyvének közzététele olyan határozottan nyitotta meg a New Age spirituális felfogását, ahogyan a Hirosimára ledobott atombomba jelezte az atomkor kezdetét.” /David Bruton/
Baird T. Spalding - Mesterek élete és tanításai II. kötet
„Biztos vagyok abban, hogy hozzám hasonlóan nem lesz senki, aki e könyvek kézbevétele után ne vizsgálná felül addigi nézeteit a vallásról. A tudomány és a spiritualitás nem egymástól független fogalom. A mesterek, akikkel Spalding személyesen is találkozott, képesek az időjárás közvetlen befolyásolására, például egy vihar lecsendesítésére.” /Kovács Zoltán/
Bezdekné Reisenbach Sarolta - Ruttka tizenegy meséje
Bezdekné Reisenbach Sarolta 1908-ban született, írói nevének szülőhelyét, a felvidéki Ruttkát választotta. Az ELTE Egyetemi Könyvtárának munkatársa volt, több mint 30 éven keresztül.
Első meséskönyve a Singer és Wolfner kiadásában jelent meg 1941-ben „A két tarisznya" címmel. Meséi számtalan újságban és a Magyar Rádióban váltak kedveltté. A Szent Gellért kiadó 1999-ben jelentette meg a „Három mese a szeretetről" című könyvét. Halálának 25. évfordulóján adták ki a „A borostyánkőbe zárt szöcske" című kötetét — 2002-ben. Ez a könyv tanulságos történeteket és különleges állatmeséket tartalmaz, melyeket elsősorban általános iskolás gyermekeknek ajánlunk.

Bartha Cecília - Vedd a sorsod a kezedbe!
Az ismert jósnő részletesen leírja a 36 lapos Lenormand kisasszony (Napóleon jósnője volt) kártyája, a magyar -, a cigány-, a 32 lapos francia kártya és a tarot 22 nagy arkanuma szimbólumainak értelmezését, a kártyák pozitív-negatív aspektusait és kirakási módozatait. A könyv 18 lapos angyal meditációs kártyát és leírását, valamint a kávézaccból történő jóslást is ismerteti.
Jósnőnek lenni, a Jó-t megláttatni, ez a dolgom. Hiszen a Jó ott rejtőzik minden egyes felfordított kártyalapban.
A lapjaid, mellyel bepillanthatok életedbe, iránytűként mutatják, merre is indulj. Vedd kezedbe hát a sorsod, tanulj, tapasztalj és fedezd fel a jóslás adta lehetőségeket!
Dudás Dóra Virág - Mandaláskönyv – A természet csodája
„Ezzel a könyvvel játszani hívlak. A végtelen nagy természet-mandalába invitállak, hogy az azt felépítő kisebb-nagyobb mandalákkal való játékon keresztül eljuss a természetnek és valamennyi elemének közös középpontjába, az otthonodba.” /Szerző/
Dr. Andrej Ivancsenko - Gyógyítsd meg a gerinced
Dr. ANDREJ IVANCSENKO 1985-ben végezte el a szaratovi katonaorvosi akadémiát. Mivel nem volt megelégedve azzal a gyakorlattal, hogy „Gyógyítsd a diagnózist, nem a beteget", megszületett benne az az óhaj és törekvés, hogy a gyógyítás új formáit keresse. A Moszkvai Repülő és Űrkutatási Orvosi Egyetemen végzett szakmai továbbképzésen megismerkedett a manuál terápiával, amely iránt nagy érdeklődést tanúsított. Mind az ősi és a modern (keleti és nyugati) orvostudomány szintézise ez a módszer, fantasztikus lehetőségeket nyújt a szervezet öngyógyításához. A könyv ennek a témának van szentelve.
Dr. Mahboubi Zine-El Abidine - Candida az ember- és állatgyógyászatban
A candida gomba különféle betegségek tüneteinek okozója, amely természetes módon minden embernél különféle formában és mértékben nyilvánul meg. A könyv minden gyógyulni vágyónak hasznos segítséget és komplex módszert ajánl.
1976-ban szereztem állatorvosi diplomát Magyarországon.
Mindig is a mikrobiológiai kutatások érdekeltek. így vált valóra, hogy amikor 1978-ban a Központi Mesterséges Megtermékenyítő Főállomás Mikrobiológiai és Kutatási Osztályára kerültem, diagnosztikai és terápiás kutatásokat folytathattam. Ekkor kezdtem el foglalkozni a Candida gomba kutatással is.
1982-ben az üllői Embrió Átültetési Központban sebészeti embrió átültetéseket folytattunk. Első ízben itt hajtottunk végre több száz birka-embrió átültetést.
1984-1990-ig a Dunavarsányi MGTSZ-ben dolgoztam, mint embrió-átültető szakorvos és oltóanyag-gyártó részlegvezető. Itt kezdtünk el oltóanyagokat gyártani szaporodásbiológiái és egyéb megbetegedéseket okozó kórokozó gombák vérből történő kimutatására.
Az I. sz. Nőgyógyászati Klinikán lombikbébi program keretében kimutattuk a kórokozó gomba szerepét a női meddőségben. Azóta bebizonyosodott, hogy a gomba különféle betegségek tüneteinek okozója, amely természetes módon minden embernél különböző formában és mértékben nyilvánul meg.
Könyvem második kötetének előkészítése is folyamatban van, amelyben esettanulmányokat, statisztikai adatokat, további kutatási eredményeket teszek közzé.
/Dr. Mahboubi Zine-EI Abidine/
Dr. Mikao Usui – Frank A. Petter - Eredeti reiki kézikönyv
Ebben az Eredeti Reiki Kézikönyvben dr. Mikao Usuinak, a Reiki alapítójának gyógyító technikái első ízben tanulmányozhatók közvetlenül. Ugyanis a Japánban élő Reiki-mesterek, Frank Arjava Petter és felesége, Chetna kutatásaik során dr. Usui munkásságának és életének eddig felfedetlen dokumentumaira akadtak. Ezek legfontosabbika dr. Usui Eredeti Reiki Kézikönyve, amely bő képanyaggal illusztrálva mutatja be dr. Usui testrészekre és különböző betegségtünetekre vonatkozó kéztartásait és gyógyító technikáit. Ebből az igen értékes gyakorlati útbaigazítóból bármelyik fokozatot elnyert Reikit gyakorló dr. Usui nyomdokait követve gyarapíthatja, kiegészítheti tudását.
Dr. Vankó Gergely - Misztikus mátrix
Telepatikus képességeink felfedezése és fejlesztése a koncentráció kiművelésén, az éberség gondolatmentes szférájában történő létezésen alapszik. Hogyha járatosak leszünk a könyvben ajánlott gyakorlatokban, vihetjük át tudatunkat közelre és távolra.
Dr. Vankó Gergely - A megvilágosodás tibeti ösvénye
Őszentsége, a Dalai Láma is úgy tartja, hogy a Megvilágosodás megtapasztalásához, megvalósításához, a Tibeti Ösvényen történő előrejutáshoz nem okvetlenül szükséges a tibeti hagyomány, kultúra, néprajz és nyelv ismerete.
Könyvemben megkísérelem az Olvasó elé tárni, a legfontosabb szimbólumokon és jóga-módozatokon keresztül, a Tibeti Törekvők életvitelét, az Élethez-Halálhoz való viszonyulását, s természetesen a Megvilágosodás lehetőségére világítok rá szavaimmal.

Dr. Vankó Gergely - A tiszta tudat tanítása
Szeretné megismerni és megérteni a Teremtés Titkát? - A folyamatos Teremtődés dimenzióját? - Teremtőnk: a Tudat.
S mi viszont-teremtjük Öt.
Az Univerzális Tudat hálóján Individuális Tudat-részecskék vagyunk - a Lét kikristályosodott pillanatai. Csomópontjai a Mindenségnek. Egyetlen részecske sem hiányozhat erről a hálóról.
A Végtelenből jövünk. A Kezdetnélküliségtől kezdve birtokoljuk Önvalónkat - halhatatlanságunk Tudat-szemcséjét.
Könyvemből az Olvasó megismeri, megértheti ezt a rejtélyes szférát, amennyire szavakkal ismertetni-megértetni lehetséges.
- Összetéveszthető a vágy a hittel, összetéveszthető a csaló a bölccsel. - Tudatos Létünk során vegyük figyelembe ezt a tibeti intelmet.

Dr. Vankó Gergely - Teljességünk titkai
Az indiai Őskortól, a Védikus időkön keresztül, egészen napjainkig, a legfontosabb dolog az Emberiség Történelmében: Önlényének Halhatatlansága.
Ábrándozás és vágyakozás helyett a Könyvemben ajánlott Szellemi és Testi önnevelésünkre fordítsuk erőinket, s eredményt érünk el, hamarább, mintsem remélnénk.
Már maga az elhatározás, hogy önnevelésbe kezdünk tisztító és építő iellegű Erőteret ébreszt. Ezt az Erőteret a Könyv útmutatásait követve terebélyesíthetjük az éber tudatossággal, örömmel, szorgalommal, összpontosítással, ellazulva, elmélyedéssel végzett gyakorlással.
S midőn az Olvasó elérkezik ahhoz a ponthoz, ahonnan ez a Könyv már nem nyújthat további segítséget: erőfeszítésének köszönhetően - a Mester jelentkezni fog!

Dr. Vankó Gergely - A karma törvénye
„Kéz a kézben jár az öröm és a bánat. A Végső Igazság szintjén: ami fájdalmat magamnak okozok, azt mások is szenvedik. S az öröm, mit magamnak szerzek: másokat is füröszt csillámaival.
Ne az erkölcsi elkülönültség magaslatáról osztogassunk tanácsokat, hanem önnön példánkkal mutassunk Utat, Célt és Életformát, mind az örömöt, mind az ürömöt tapasztalóknak.
Valós világunkban ne birtokoljunk olyasmit, amihez ragaszkodni kezdhetnénk. Ne csupán ismételgessük az önzetlenség formuláit, hanem valóban váljunk önzetlenné.
De ne siessünk el semmit. Sem a birtoklás, sem a lemondás irányában ne törekedjünk mohón, fejvesztetten. Hagyjuk történni életünket.
Magunk se vegyük észre, mikor teszünk jót. S akivel jót teszünk és a Felszabadulás felé irányítjuk, ő se észlelje azt a pillanatot, melyben megérinti az Áldás."

Dr. Vankó Gergely - Sákjamuni
A könyvből az Olvasó hiteles történetét ismerheti meg Sákjamuni Buddha Életének, Tanítása keletkezésének és kivirágzásának.
A Világ Őt tekinti a Történelmi Buddhának.
Hogy mi a Világ, mi a Történelem'.'
A figyelmes, éber Olvasó ráérez és ráébred az Igazságra.
A Szerző eredeti dokumentumok felhasználásával, személyesen végigjárva azoknak a vidékeknek egy részét, amerre Sákjamuni is vándorolt, a Tant hirdetvén, több évtizedes kutatómunka után alkotta meg ezt az összefoglalást.
Buddhista értelmezésben: A Valóság annyira valótlanság, mint amennyire valóságos. A pillanatnyi születések és halálok sorozata alól maga a Meg-világosodott sem mentesülhet. Ezt Ő maga is többször kinyilatkoztatta.
Győzzük le látszat-személyiségünk szenvedélyeit. Erényesen, szeretetben éljünk. Önzetlenül cselekedve, a Tudás, a Tapasztalaton alapuló Bizalom legyen a Vezetőnk.
Minden más magától megtörténik.

Dr. Vankó Gergely - ZEN A csend univerzuma
Teljes Lényünk magatartása! - Legapróbb tetteink éber tudatossággal történő tevése, teljesítése terveinknek - ez a Zen, ez a Felszabadulás!
Fontos a tradíció, a tanulás, a szavak megértése feltudati szinten, a Szútrák ismerete, a Buddha példájának követése. Legfontosabb mégis: Önlényünk Tudati kiteljesítése, a mindennapokban folytatott „harcművészet"a Lét pillanataival.
A Létpillanatok Harcosa legyél, Tanítvány!
Egyesítsd magadban a Sárkány bölcsességét a Tigris erejével. Győzelemre jutsz.
„Az Embernek először gondolkodnia kell a Teljességről, hogy megértse: nem gondolkodhat róla.
Az Embernek szüksége van a gondolatokra, hogy tudatában legyen annak, amiről nem lehet gondolkodnia.
Ahogyan szüksége van olykor a zajra, hogy tudatában lehessen a csöndnek." (Fung Ju-lan)
Diadalod folytonos, tiszta Életedben, Békében, Harmóniában jelentkezik és kísér végig az Inkarnációs Mező pereméig, ahonnét új Léteidbe merülhetsz.
Örökkön Legyőzhetetlenként.
Dr. Oláh Ferenc - Spiritualitás, meditáció, reinkarnáció
A spiritualitás nem materiális kincs, hanem a bensőnkben lévő legnagyobb vagyon, a szeretet, a belső béke, a végső igazság megismerése, a teljes boldogság megszerzése.
„A spiritualitás hindiül a legdrágább, a legnagyobb hasznot hozó különleges vagyonra vonatkozik. Ezt a legnagyobb kincset csak spirituális úton tudjuk megszerezni. Nem materiális kincs, hanem a bensőnkben lévő legnagyobb vagyon, a szeretet, belső béke, a végső igazság megismerése, a teljes boldogság megszerzése..."

Dr. Oláh Ferenc - A szeretet spirituális értelmezése
A szeretet hatalmas emanáció, Isten teremtő kisugárzása, létünk eszenciája, egy kezdet és vég nélküli sugárözön. Szeretet az Univerzum legfőbb tevékenysége, a mindent betöltő kozmikus harmónia törvénye. Szeretet az igazság és teremtés virága, az Univerzum olyan eredendően messzire sugárzó ősi ragyogása, amely maga az egyetemesség. ISTEN által felénk küldött, mindenen áthatoló ragyogó sugárözön, amely hatalmas erejével mindenre és mindenkire kifejti áldásos tevékenységét. A szeretet fénybe borítja az Univerzumot és ahol kifejti hatását, ott megsemmisíti a sötétség pusztító erőit. A szeretet tiszta világosság, tündöklő fénysugár, egy dinamikusan áradó ige, amely magában hordozza az Univerzum lényegét. Olyan fénylőén sugárzó energiaforrás, amely egyedül lelkünk fejlődését hivatott szolgálni. ISTEN lelkünkön keresztül sugározza felénk a szeretet himnuszát, amely örök jelenlétéről, az egész világegyetemet átható erejéről, könyörületéről szól és kifejezetten nekünk van címezve.
Dr. Oláh Ferenc - A spirituális élet nagy misztériumai
Ima és meditáció összhangja
Ennek a könyvnek minden oldala egy iránytű, amely határozottan igazi központunk felé mutat. Egy útikalauz a lelki élethez, amely nélkül a belső béke örökös hiánycikk marad.
Dr. Oláh Ferenc - A spirituális élet csodája
„Meditáció során testünk, tudatunk és lelkünk összhangba kerül, eggyé válnak és feloldódnak az isteni szeretetben és fényben Bepillantást nyerünk tudatunk elzárt régióiba, a létezés valós természetébe és céljába. Rájövünk, hogy sokkal több van bennünk, mint amit valaha is el tudtunk képzelni magunkról. Amint tudatunk egyre jobban kitágul, bepillantást nyerünk saját természetünk hatalmas, eddig nem ismert régióiba, egy más magasabb rendű dimenzióba. Elenyészik minden, amit hittünk magunkról. Kezdjük megérteni, hogy amit az elhunyt és élő mesterek az életről, a halálról és a halál utáni életről mondanak, mind valóságosak. Meditáció során a benső élmények átélése lehetővé teszi, hogy megtapasztaljuk a másvilágot, lelkünk beutazhatja a bensőnkben lévő túlvilágot, a tisztán spirituális birodalmakat....,"
Elora Danen - Egyensúly
Korra és nemre való tekintet nélkül ajánljuk a könyvet mindenkinek, mivel a fotókkal is illusztrált gyakorlatok segítségével visszaállíthatjuk testünk, lelkünk és a vázrendszerünk egyensúlyát. A szép és harmónikus mozdulatok nemcsak egészségesebbé, hanem jobbá is tesznek bennünket.
Halász Alexandra - Feng Shui
Hogyan lehet néhány apró változtatással harmonikusabbá tenni környezetünket?
Mit tegyünk, hogy a munkahely kellemesebb hely legyen?
Mit tegyünk, hogy jobb legyen a párkapcsolatunk, illetve a családtagokhoz fűződő viszonyunk?
Hogyan tegyünk szert több pártfogóra?
Mi a teendő, ha gyanúsan nem mennek az ügyeink?
Hogyan segít a feng shui kisebb egészségügyi problémák esetén?
Hogyan segít a mindennapokban a feng shui?
Egy érthető feng shui könyv - magyar példákkal!
Halász Alexandra - Elemedben vagy?
A kínai asztrológia és az embertípusok kapcsolata nem is annyira „kínai"!
Hogyan segít az őselemek tulajdonságainak ismerete önmagunk megértésében?
Mit tegyünk, hogy környezetünk ne csökkentse, hanem fokozza életerőnket?
Hogyan képes harmonikusan összeilleni egy párkapcsolatban a Tűz és a Víz?
Hogyan lehet elkerülni az egyes őselemek képviselőire leselkedő munkahelyi csapdákat?
Hogyan bánnak a pénzzel és más javaikkal az egyes elemek képviselői?
Hogyan teremtsünk jobb kapcsolatot családtagjainkkal?
Egy több ezer éves, mégis modern rendszer az önismeret szolgálatában!

Hermínio C. Miranda - Gyermekeink Halhatatlan Szellemek
Kisebb vagy nagyobb mértékben mindig ki vagyunk téve erősebb vagy enyhébb idegen befolyásnak, de az életnek semmilyen szakaszában nem olyan nyilvánvaló ez a fogékonyság, mint a gyerekkorban. Ebből eredően óriási felelősség nehezedik szülőkre, gyámokra, nevelőkre, tanítókra, akik erőteljesen ösztönözhetik a gyermeket a fejlődésben, a benne rejlő képességek és tehetség kifejlesztésében. Ugyanakkor megrekedhetnek a tétlenségben, vagy akár visszaeshetnek olyan helyzetekbe, amelyeken már felülkerekedhettek volna, ha megfelelő életszokásokra, helyes motivációkra és a lélek céljainak a megvalósítására nevelik őket az evolúciós folyamat egyre táguló, fényes perspektívájában.
A gondolatainknak megvan a maguk megszokott rendje. Pontosan tudjuk, hol találjuk meg, amit keresünk és biztonsággal közlekedünk elménk folyosóin, mint aki hosszú éveken át ugyanabban a házban lakik és csukott szemmel is megtalálja a keresett könyvet a polcon, mert mindennek ismeri a helyét. Hirtelen betoppan valaki, felforgatja körülöttünk a házat, meg¬változtatja a bútorok célszerű elrendezését, a hálószoba tárgyait áthelyezi az ebédlőbe, a könyvtárat kitelepíti a konyhába, a kárpitozott garnitúrát a kertbe. Hogyan lehet úrrá lenni ezen a kaotikus helyzeten? Gondolni kell hát az új eszmékre és lehetőségekre nyitott, értelmes olvasókra, akik még nem gondoltak rá, hogy a könyvben felmerülő tények valóságosak lehetnek, vagy legalábbis nem vették komolyan, hogy életük rendjének a meg¬határozói legyenek és ilyen módon tekintsenek a körülöttük élő gyerekekre - a sajátjaikra, unokáikra, rokonok és barátok gyerekeire.

Ingeborg Allman - A vizeletterápia gyógyító ereje
Ez a könyv egy régen elfelejtett és újra felfedezett kezelési gyógymódról szól. A vizeletterápia hagyományát, kezelési elveit, gyógyító tevékenységét és eredményeit írja le a szerző egy olvasmányos, könnyen érthető formában. Ezzel egy hiányt pótol, aminek kitöltése már nagyon régen esedékes a tévhitek, félelmek és különböző ellenszenvek leküzdésében, ezzel a rendkívül hatásos gyógymóddal szemben. Útmutatást ad, mi vezet a különböző betegségek kialakulásához, és milyen életmóddal és szemléletváltoztatással járulhat hozzá mindenki saját maga gyógyításához.
Sok, allergiás, asztmás stb. beteg számára hatásosan működő gyógyulási esélyt kínál.
Természetgyógyászok is meríthetnek ötleteket nehezen gyógyuló betegeik kezeléséhez, de a könyv főleg laikusok számára készült.
Dr. Kornhoffer Mária (orvos) lektor

Lama Deva Prashad - A Nagy Mantrakönyv
A mantrák, nem csupán egyszerű szavak sorából/soraiból állnak, hanem minden egyes szóban tudatos, intellektuális erő rejlik. A szavak minden egyes szótagja tudatos életenergiával rendelkezik. Ezek a tudatos energiák a mantra gyakorlása közben, úgy mondván, felszabadulnak és mennyei gyógyírként hatnak az őszinte odaadással gyakorlóra, úgy a fizikai miként a szellemi világára: egészségére, élet-energiájára, boldogságára és, nem utolsósorban, ráirányítják a pozitív életfelfogásra. Az őszinte és komoly spirituális útkeresőt, aki a meditációt és a választott mantrát/ mantrákat alázatos odaadással és a türelmes kitartással, és az alapkövetelmények betartásával gyakorolja több éven keresztül, az az egyén el fogja érni a megvilágosodást. A megvilágosodás pedig felszabadít a születés és halál körforgásából.
A mantrák Királynője a „Gayatri Mantra", ennél nagyobb mantra nincs. Az „Om" (indiaiul),Szanszkritul „Aum" Brahmannak a kivetülése, ez a mantra önmagában is elegendő. Az „Om" használata a mantra előtt, erősíti a mantra potenciáját. Bármelyik mantrát, bárki, bárhol és bármikor gyakorolhatja. Aki egy adott mantrát őszinte odaadással és rendszeresen gyakorolja, annak a mantra a javát szolgálja.
Joe Budai

Lama Deva Prashad - A Nagy Mudrakönyv
Az ember, mint a teremtés csodája, tökéletes. Emberként képesek vagyunk kifejezni magunkat szavakkal, mozdulatokkal, emocionálisan, vagy alkotásaink által, és meg van bennünk a képesség, a különböző rendszereket összekötő összefüggések megértésére, legyen az anyagi, vagy mentális struktúrájú, de bennünk van egy finom érzékelő képesség is, mely lehetővé teszi számunkra a nem látható dolgokról való tapasztalok megélését. Az emberi létforma a legértékesebb a földi életformák közül, hiszen saját tapasztalásunk lehet a teremtésről az által, hogy mi magunk is képesek vagyunk új dolgok létrehozására, megalkotására, és az általunk teremtett dolgokat vizsgálva ismereteink bővülhetnek a minket körülvevő világról.
Karay Zsófia - Fűszerszámok az ősi kásafélékhez
Őseink nemcsak ismerték, hanem kertjükben termesztették is a fűszerszámokat. Arra is felfigyeltek, hogy a fűszernövények kedvező hatást gyakorolnak a velük szomszédos egyéb konyhakerti növényekre, zöldségfélékre. Nemcsak a kártevőket riasztják, hanem a zöldségek íz- és zamatanyagát javítják. Konyhakert hiányában a városlakóknak nem kell lemondaniuk a frissen szedett fűszernövények pótolhatatlan aromáiról. Balkonládában, cserépben, műanyag pohárban is nevelhetők erkélyen, de ablakpárkányon is. Meliorit, hajtika, mikromeliorit használatával megnő aroma- és nyomelemtartalmuk, szárazságtűrő képességük.
Kastner Rezső - Asztrológia a gyakorlatban I-II.
I. kötet:1320 Ft helyett, 1200 Ft
II. kötet:1540 Ft helyett, 1400 Ft
I. kötet:
II. kötet:
Az asztrológiai prognosztika hierarchikus felépítésében a direkciók, szolár-horoszkópok, napi tranzitok és bennük a Hold helyzete határozza meg az embert érő, vagy az ember által kiváltott eseményeket. A napon belüli időzítés kérdését azonban az asztrológia mind a mai napig nem tudja pontosan kezelni. A könyv erre a kérdésre, úgy tűnik, 90%-os pontossággal meg tudja adni a választ. Ezen kívül a módszer az emberi kapcsolatok bizonyos helyzeteinek kezeléséhez is segítséget nyújthat, mivel a megoldandók a megfelelő időben kerülhetnek megoldásra, nem előbb és nem később. A módszer lényege tulajdonképpen az, hogy egy napon belül nem minden időpont alkalmas egy meghatározott dolog elintézéséhez, mivel minden egyes ember csak meghatározott idő-intervallumokban fogékony a saját radix-a házai által determináltan. Ezt figyelembe véve a velünk kapcsolatba kerülő ember¬társainkra a hozzájuk való igazodással nagyobb tekintettel tudunk lenni, velük jobban együttműködhetünk, így számos konfliktus elkerülhetővé válhat, és az emberi természet egyes tulajdonságait is jobban meg¬érthetjük, ezáltal tolerálhatjuk általa.
Mótusz János - Holisztikus emberszemlélet
Az első kiadás kéziratát 1989-ben fejeztem be. A könyv kiadása - az átmeneti bizonytalanságok miatt - két évig húzódott. Az elmúlt kilenc év alatt olyan sok kutatás fejeződött be, és került közlésre, hogy szükségessé vált az igen értékes új ismeretek beépítése. Egyre gazdagabb kép alakul ki az Emberről. A reflexológia tágabb értelemben tárgykörébe vonja azokat az ismereteket, amelyek egyre sokoldalúbban mutatják meg az Ember helyét a Világegyetemben. Az Embert, aki mint cselekvő és megismerő élőlény, mikro- és makrokozmikusan állandóan át¬éli saját magát egy nagyobb Egésznek részeként, miközben magán viseli közeli és távoli múltja minden bélyegét, de csírájában már hordozza az evolutív kényszerpálya és a tudatos célképzet által egyaránt megvalósulásra érett jövőjét.
Mótusz János - Mentálhigiéné természetgyógyászoknak
Mindazoknak, akik napi tevékenységükben emberek közötti (interperszonális) kapcsolatokra építenek, szükségük van a magasabb idegtevékenység élettanának ismeretére. Különösen fontos ennek ismerete a természetgyógyászok számára, akik annak bármely ágában tevékenykedve páciensükben a teljes embert, a test-lélek-szellem egymásba integrált (szervesen összekapcsolt) egységét látják. Jelen könyv a természetgyógyászok számára legszükségesebb mentálhigiénés ismereteket tartalmazza.
Mótusz János - Enneagram
Normális körülmények között az alkalmazkodás, amely élettani folyamat, két funkcióból áll: az önmegvalósításból, mely egy programvezérelt tudattalan folyamat és csak társadalmi környezetben lehetséges, és a beilleszkedés tudatosodó folyamatából, melynek során a személyiség kompromisszumra kényszerül környezetével szemben.
Ebben a kényszerhelyzetben, az önmagunk és minden más közötti ideális állapotnak, azaz holisztikus szemléletünknek az elvesztése után. önvédelemből visszautasítjuk a kölcsönös függőségből származó nehézségeket, azt, hogy másokon is múlik személyiségünk kiteljesedése. Úgy ítéljük: a környezettel szemben, illetve nélküle is képesek vagyunk személyiségünket önállóan megvalósítani. Ebből a bezárkózó, önmegváltó magatartásból alakul ki az Én hamis szembesülése a világgal.
A belső késztetés önzést jelent, mely eltorzítja az egyénben az önmagáról alkotott képet arra vonatkozólag, hogy milyenné kellene válnia.

Mótusz János - Tudomány és természetgyógyászat
A klinikai orvostudomány és a természetgyógyászat közötti látszólagos ellentmondások túlnyomó többsége ismereteink hiányosságaiból és nem elég tiszta fogalmaink félreérthetőségéből származik. Az ellentmondások egy részét a tapasztalatok olyan elméleti magyarázatai jelentik, melyek természettudományos ismeretek hiányában logikai kényszer hatására születtek különböző helyeken és időben.
A közös gondolkodás legalapvetőbb követelménye a megalapozott információk ellentmondásmentes tiszta fogalmakkal történő kicserélése.
Fenti célok érdekében született meg a jelen tanulmány.
A közös gondolkodás legalapvetőbb követelménye a megalapozott információk ellentmondásmentes tiszta fogalmakkal történő kicserélése.
Fenti célok érdekében született meg a jelen tanulmány.
Nagy Ágnes Hannah - A tükröd válaszol
A szimbólumok világában élünk. A betűk jelképek, a szavak szimbólumokból állnak. Mágikus jelképekkel kommunikálunk, a nyelv kész varázslat.
Az arcon látható formák, vonalak, ráncok, foltok vagy színek is szimbólumok, és mint ilyeneknek mindegyiknek megvan a maga jelentése, tartalma. Ahhoz hogy eligazodjunk a képek erdejében, és olvasni tudjunk a jelekből, elő kell vennünk szunnyadó intuíciónkat, és hagyni, hogy a tudattalan spontán módon láttassa meg velünk az összefüggéseket. A szimbólumok megértéséhez ugyanis túl kell tudni látni a nyilvánvalón. Ehhez azonban ki kell kapcsolnunk a fej, az agy kontrollját, mert abban a pillanatban, amikor racionális magyarázatokat, kézzelfogható bizonyítékokat keresünk, komoly gondjaink adódnak a megértés területén, mivel háttérbe szorítjuk megérzéseinket, azok nélkül pedig szinte lehetetlen a szimbólumok értelmét felfogni. Amikor megtanuljuk a szimbólumok jelentését értelmezni, egy olyan nyelvvel bírunk majd, mely mindannyiunk számára érthető, és amiben nemcsak a szavak közösek, de azok értelme, jelentése is.

Nyers Csaba - Bevezetés a gabonakonyhába (II. bőv. kiad.)
A gabonák mindent tudnak, amit a korszerűnek nevezett és agyonreklámozott táplálékok nem tudnak. Könnyen és gazdaságosan termelhetők, és tárolhatók. Tápanyagban gazdagok, ízletesen, változatosan elkészíthetők - laktatók, olcsók, egészségesek!
Hiszem és vallom, hogy a jövő orvostudományának nem a gyógyszer és a sebészeti kés lesz a legfőbb eszköze, hanem a megelőzés és a helyes életmód, s ennek szerves részeként a táplálkozástudomány. Ebben rejlik egészségünk záloga.
Rövid életünket a túlélésért játsszuk. A következőket érdemes átgondolnunk:
„Amíg fiatalok vagyunk, mindent elkövetünk egészségünk ellen, sajnos, sokszor sikerrel. Amikor megöregszünk, mindent elkövetünk egészségünkért, sajnos, akkor már sikertelenül."
Nyers Csaba natúrkonyha mesterszakács

Shirlie Roden - A gyógyító hang
Évezredek óta az emberi hang nyugtató gyógyító és inspiráló ereje tudott és elismert volt a világ valamennyi kultúrájában. Anyák ösztönösen altatódallal nyugtatták kisbabáikat, az ének szerzetesek meditációjának tartozéka volt, az emberek dallal kötődtek egymáshoz és a föld ritmusához munka közbeni éneklésükkel. Manapság elvesztettük a kapcsolatot ezzel az egyedülálló emberi képességgel. A GYÓGYÍTÓ HANG írója, Shirlie Roden, aki énekesnő és terapeuta, rávezet, miként fedezhetjük fel ismét hangunk erejét, gyógyíthatjuk saját magunkat és a környezetünkben lévők életét.
Ez a könyv közérthető, gyakorlati módszerekkel vezet rá, hogyan fejleszthetjük és hasznosíthatjuk egyénileg saját hangunkat; segítséget és tanácsot nyújt az érzelmi blokádok felszámolásához; feltárja, felszínre hozza gyógyító egyedi potenciálunkat és hozzásegít, hogy felfedezhessük hangunk sajátos varázsát.
Shirlie Roden e témáról Európa-szerte tart tanfolyamokat. Rendszeresen fellép a Szellem-Test-és-Lélek Fesztiválokon, az Egyesült Királyságban és Ausztráliában Suzi Quatróval foglalkozásokat vezet az „Élet Iskolájában". Énekesi tevékenységén kívül tehetségét zeneszerzőként és dalszövegíróként.

Somlai Angyalka - „Neveden szólítalak téged…”
„A név ereje nem változik. Legyünk vele elégedettek. Nevünk erejét azért kaptuk, hogy csodát vigyünk végbe vele. Ezért ne harcoljunk eszünkkel, hanem a név erejével győzzük le a bennünk lévő ellentmondásokat. Emlékezz! Neked az Isten adott nevet!” /A. Loszev/
Somlai Angyalka - Mindörökké egészségesen…
Lajos atya példaértékű élete, széles tudása, mérhetetlen embersége, megható szerénysége, gyermeki derűje késztetett arra, hogy közreadjam, csak legalább részben, a Tőle tanultakat
E kis könyvecske nem tartalmazhatja a hosszú évek teljes anyagát, csupán figyelem-felkeltő a szerepe.
Ezen túl pedig emlékezés egy missziós papra, aki szétosztotta közöttünk kincseit. Felhívta a figyelmet az egészséget megtartó, a betegséget megelőző hagyományos gyógymódokra, a lelki, szellemi harmóniára.
/Somlai Angyalka/

Somlai Angyalka - Mielőtt a kakas megszólal…
1050 Ft
„Mielőtt a kakas szólna megtagadsz engem”- olvassuk az Írásban.
Én ugyan nem, gondoljuk magabiztosan.
Dehogynem! Méghozzá nem is egyszer!
Hogyan?
Gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással.
A célravezető utak egyikét jelzi a könyvben található egészségfelmérő biotérkép.

Somlai Angyalka - Lajos Atya összegyűjtött morzsái
Morzsák, összegyűjtött morzsák.
Mi jut eszünkbe erről? Kinek-kinek más.
Egy békésen elfogyasztott finom ebéd, esetleg estebéd?
Netán egy kellemes családi reggeli morzsái?
Vagy egy egyedül elköltött, ettől szomorkás uzsonna maradványai az íróasztalon?
Lehet ez is, az is. De bármilyen emlék is fűz minket hozzájuk, ezek csak egy eszköz maradékai, amit már nem használtunk fel, s melyek immár az enyészeté lettek.
Ez a könyv azonban nem ilyen morzsákról szól. Hanem olyanokról, amiket ha odafigyelve olvasunk, megjobbítják életünket, visszaadják hitünket a gyógyulásban, Istenben, és ráébresztenek bennünket arra, hogy emberek vagyunk, itt a Földön.
Élt egyszer egy kiváló ember, Lajos atya.
Az Ő gyógyító receptjeit ismerhetjük meg, miközben a morzsákat szedegetjük.

Somlai Angyalka - Lehet, hogy szent vagyok?!
A kis könyvecske bemutat néhány ismert szentet, leírja életüket, tevékenységüket, majd arra keresi a választ, hogy mit tanulhatunk a szentekről. Néhány kedves kis sziporka egészíti ki a kis kötetet.
Somlai Angyalka - Átmentem a szivárvány alatt
Ez a ezoterikus novellákat tartalmazó könyvecske a Rezgő Világ c. folyóirat 10 éves jubileuma alkalmából jelent meg. Bevétele a Rex kutyaotthon és a Fehérkereszt Alapítványhoz kerül átutalásra.
Szállnék fenn a szivárvány hídján át,
Fenn, hol van valahol egy távoli szép ország.
Szállnék fenn, hol örökké kék az ég, ott,
hol álmod és vágyad nem álomkép.
Szállnék fenn a szivárvány hídján át,
Fenn, hol van valahol egy távoli szép ország.
Szállnék fenn, hol örökké kék az ég, ott,
hol álmod és vágyad nem álomkép.
Somlai Angyalka - 5+7 érzékszervünk
...fontos végiggondolnunk, hogy belső ösvényünk van-e már, így lehetséges-e közeledni a magasabb világok megismeréséhez, vagy sem? Lehet, hogy távoli tőlünk a szellem világa, és közben ráébredünk az érzékfölöttiség csodálatos tudatára, az isteni rendre láthatunk rá. Eljuthatunk olyan belső tapasztalathoz, hogy ezt a belső világot, az isteni rendet sosem érthetjük meg igazából, nem is vagyunk képesek megismerni, de ráébredhetünk, hogy lelkünk hangján keresztül, mint egy mágikus dallamot, megérezzük, legalább a dallamán keresztül megsejtjük ennek a világnak a nagyszerűségét.
Somlai Angyalka - Mondd, találkozunk még?!
„Kedves Olvasó! Hiszem, hogy nem véletlen, hogy ez a könyv a kezébe került. Hiszem, hogy nem véletlen, hogy most került a kezébe. Tudom, hogy az Ön döntése, hogy mit kezd vele…? Tegyen érzése szerint!” /Németh Kristóf, színművész/
Makai Ildikó – Nagy Ágnes Hannah - Aranypillangó
Ott vagy a könyvekben, az írásokban, elsimulsz az erdélyi tájban. Ott vagy a gondolataimban, Ott laksz, bent a szívemben, A hangod vezérel mindenben. Bátorít a bajban, segít a szükségben, dicsér a jóságban, és egyengeti léptem. Nem hittem, hogy egyszer Csak ezzel kell beérnem.
Csak ezzel? De hisz ez a minden! Égi fényed ragyogja be létem. Ugye szólsz majd, ha az útról letértem? S mindig egy kicsit csiszolsz, Itt-ott, hadd kopjanak az élek. Tudom, meg kell hogy értsem, Földi utad itt ért véget, éppen. Milyen furcsa is a halál! A test a földbe, a lélek az égbe száll.
2005. július 7-én Fóton
Nagy Ágnes Hannah

Temesvári Gabriella - A gyógyító konyha I.
Ha Ön tenni akar saját, és családja egészségéért természetes módon, akkor Önnek szól e könyv. A hagyományos magyar konyhából vezeti át a gyógyulni vágyót az egészséges táplálkozásba. A könyvből választ kaphat kérdéseire - miért káros a zsír, a cukor, mik az egészséges táplálkozás alapszabályai, miért jobb a hidegen sajtolt olaj, a teljes őrlésű gabona, stb...
Temesvári Gabriella - A gyógyító konyha II.
Ez a kötet folytatja az alapanyagok ismertetését, szóba kerülnek a gombák gyógyhatásai, a szójakészítmények, a kiskertek, erdők, mezők, szántóföldek kincsei. Foglalkozik a tartósítás, a befőzés gondjaival. Az EGÉSZSÉG ABC fejezetben mindennapi gondjainkra ajánl háziszereket. A GYÓGYRECEPTEK fejezet bemutatja néhány gyógyító szer elkészítési módját. A csillagképünk és a Hold hatásait is figyelembe vehetjük étkezésünknél. Csemegének az „ŐSI MAGYAR KONYHA” c. fejezetet szántuk. Több mint 280 recept!
Temesvári Gabriella - A gyógyító méhecske
A könyv a méhészeti termékeket mutatja be. Azt, hogy a méhektől nemcsak mézet kaphatnak, hanem könnyen elérhető óriási öngyógyítási lehetőséget is, mellyel visszanyerhetik és megőrizhetik egészségüket. A mézes receptek pedig megédesíthetik életüket.
Temesvári Gabriella - Illóolajok az egészségért
A könyv a növények egyik alkotórészének, az illóolajoknak házi szerként való alkalmazását mutatja be. Egészségünk visszaszerzésének, megtartásának, mindennapjaink apróbb-nagyobb kozmetikai, egészségi, lelki problémáinak megoldását adhatja kezünkbe.
Temesvári Gabriella - Öt elem tana
Egy kis szellemi kalandozásra hívja Önt ez a könyvecske. Vajon, a több-ezer éves ősi kínai világkép egészségfelfogása hogyan állja meg a helyét napjainkban? Meglepő összefüggések tárulnak fel testünk egyes szervei, részei között.
Testi-lelki-szellemi tulajdonságaink magyarázhatók az ÖT ELEM TANÁ-val.
Lehet, hogy az eddig jellemhibának vélt tulajdonságokon akupresszúrával
változtathatunk? Ml az oka az elkalandozó figyelemnek? Mi felel döntésképességünk helyességéért, rémálmainkért, önbizalmunkért, lelkesedésünkért, vagy pesszimizmusunkért?
Nyitott szellemű embereknek való, olvasmányos mű.

Temesvári Gabriella - Fülreflexológia elmélete és gyakorlata
A fülkagylón egész szervezetünk tükröződik, ezért szerveink állapota leolvasható. A fül masszázsával, kezelésével egészségünk megőrizhető, betegségeink pedig gyógyíthatók.
Temesvári Gabriella - Fülreflexológia – auriculo-terápia
Ez a könyv hasznos, mindenki által elérhető egészségmegőrző lehetőséget - a saját fülünket - adja a kezünkbe. A fülkagylón egész szervezetünk tükröződik. Szerveink állapota leolvasható, masszázsával, kezelésévei egészségünk megőrizhető, betegségeink gyógyíthatóak.
Temesvári Gabriella - Depresszió
Az Egészség-füzetek célja a címben adott témához kapcsolódóan áttekintést nyújtani az egészség visszaszerzésének lehetőségeiről. Sokrétű az a segítség amire számíthatunk, miként sokrétű maga a Természet és a természetgyógyászat. Jórészt kezünkben az egészségünk, sorsunk. A természetgyógyászat ágai között eligazodni - annak sokrétűsége miatt - elég nehéz. Vezérgondolatnak Dr. Oláh Andor mesterem iránti tiszteletből az általa meghonosított kilencosztatú kört választottam, melynek egyes szeletei lépésről-lépésre haladnak a test-lélek-szellem egysége, azaz az EGÉSZség felé. E kilenc témakör köré igyekeztem csoportosítani a lehetséges eljárásokból egy csokorravalót.
Temesvári Gabriella - Túlsúlyos gond
Az Egészség-füzetek célja a címben adott témához kapcsolódóan áttekintést nyújtani az egészség visszaszerzésének lehetőségeiről. Sokrétű az a segítség, amire számíthatunk, miként sokrétű maga a Természet és a természetgyógyászat.
Jórészt kezünkben az egészségünk, sorsunk.
A természetgyógyászat ágai között eligazodni - annak sokrétűsége miatt - elég nehéz. Dr. Oláh Andor mesterem iránti tiszteletből vezérgondolatnak az általa meghonosított kilencosztatú kört választottam, melynek egyes szeletei lépésről-lépésre haladnak a test-lélek-szellem egysége, azaz az EGÉSZség felé. E kilenc témakör köré igyekeztem csoportosítani a lehetséges eljárásokból egy csokorravalót.
Kellemes, jókedvű fogyókúrát kívánok!

Temesvári Gabriella - Szép ezüstkor
Az öregedés a születéssel kezdődik. Fiatalon alapozhatjuk meg egészséges, boldog öregkorunkat: a szép ezüstkort, de soha nem késő elkezdeni. Fiataloknak is ajánljuk!
Temesvári Gabriella - Pontmasszázs
Kínában végzett ásatásokból Shang dinasztia kori gyógyászattal kapcsolatos írásos emlékek kerültek elő. Ezeken a „kínai* írásjelek nagy hasonlóságot mutatnak az ősi magyar rovásírással.
Az ez irányban indított kutatás valószínűsíti, hogy a több ezer éves, máig fennmaradt távolkeleti gyógyászat az ősmagyaroké is lehetett. Ezt a feltételezést a nyelvünkben megmaradt szólások is - melyeket a könyv bemutat -megerősítik.Hagyománymentő célú ez a könyv.Bemutatja az ősi filozófiai alapokat a Tao-tól az Öt Elem Tanáig, és a mai napig érvényes konkrét gyógyító eljárást, a PONTMASSZÁZS-t, annak rendszerét adja át, érthető, megtanulható, használható formában.A tudás az alapszintű, otthoni alkalmazástól a professzionális, gyógyító szintig megszerezhető általa, és az egészségmegőrzéstől a gyógyulásig szolgálhatja egészségünket.
A könyv ezen kívül alapmű a hivatalos természetgyógyászat alternatív masszázs, és akupresszúra szakoktatásban.
A könyv segítségünkre lehet, hogy
„Táltos-csillag-útja Turul-sólyom röpte Őseink tudását Jelenhez kötözze."
Temesvári Gabriella - Reflexzóna atlasz
*ELFOGYOTT!
2420 Ft helyett, 2200 Ft
Reflexológiai térképgyűjtemény a talpról, kézről, fülről, ajakról, nyelvről, fogakról, íriszről stb, a test különböző mikroterületeiről.
Temesvári Gabriella - Rovás-javas
*ELFOGYOTT!
1815 Ft helyett, 1650 Ft
Az ősi székely-magyar rovás megismertetése végett született ez a könyvecske. Igyekeztem szórakoztató formába önteni a tudnivalókat, lehet vele játzseni minden korosztálynak, sőt jóskártyaként is használhatják.
A könyv vér fűzött kártyákat vágja ki, így érdekes, sokoldalúan használható jóskártya-készlethez juthat. Az egyes rovásjelekhez apró epizódokat fűztem a magyar mitológiából, régi szokásokból.

Temesvári Gabriella - Mitikus állatok
A könyvet nemcsak állatbarátok, hanem azok is élvezettel olvashatják, akik az állatokkal kapcsolatos mitológiai, asztrológiai, történelmi, heraldikai, sőt irodalmi vonatkozásokra is kíváncsiak. A könyv mellékleteként 72 db állatkártya is szerepel, melyekkel életkortól függően más-más játékot javasol a szerző.
Temesvári Gabriella - Kínai masszázs 1.
2530 Ft helyett, 2300 Ft
A „Gyógyító eleink hagyatéka" sorozat következő könyve született meg, a Kínai masszázs I.
Az alapok, - a kínai gyógyítás elmélete, yin-yang-elmélet. Öt elem tana. Főcsatornák és pontjaik, pontválasztási szabályok - a PONTMASSZÁZS könyvben találhatóak.
Igyekeztem ezt a könyvet úgy összeállítani, hogy az is használhassa, aki nem találkozott az előző kötettel.
A KÍNAI MASSZÁZS I. könyvben megismerkedhetnek a „különleges csatornákkaI", az ,,ín-izom csatornákkaI", a csatornákon kívüli „extra pontokkaI". Szerepel benne a „Kapunyitási technikák" ismertetése, az alapfogások - jó fényképekkel, és leírással - valamint konkrét recepturakat találhatnak gyakoribb betegségekre.
fellelhetik benne ezen kívül az akupunktúráé pontok teljes listáját, a megtalálási helyükkel, és térképekkel.
A könyv használható a hivatalos természetgyógyászat alternatív masszázs és akupresszúra szakok oktatásában is.

Temesvári Gabriella - Kínai masszázs 2. gyermekgyógyászat
2530 Ft helyett, 2300 Ft
A "gyógyító eleink hagyatéka" sorozat következő könyve született meg, a Kínai masszázs 2., Gyermekgyógyászat.
A GYERMEKGYÓGYÁSZAT a csecsemő- és gyermekmasszázsnál használt technikákat, a speciális - felnőttekétől eltérő — terápiás zóná¬kat, pontokat mutatja be.
Konkrét - gyermekeknél előforduló — betegségekre, fejlődési rendellenességek kezelésére ajánl terápiás recepturakat.
A könyvben sok ábra segíti a könnyű megértést, és gyakorlati alkalmazhatóságot.
Ajánlom kismamáknak, gyermekorvosoknak, akupreeszőröknek, gyógymasszőröknek.
Az alapok, - a kínai gyógyítás elmélete, yin-yang-elmélet, Öt elem tana, Főcsatornák és pontjaik, pontválasz-tási szabályok - a sorozat PONTMASSZÁZS című könyvében találhatóak.
A KÍNA/ MASSZÁZS 1. kötetben megismerkedhetnek a „különleges csatornákkal", az „ín-ízom csatornákkal", a csatornákon kívüli „extrapontokkal". Szerepel benne a „Kapunyitás} technikák" ismertetése, az alapfogások -jó fényképekkel, és leírással - valamint konkrét recepturakat találhatnak gyakoribb betegségekre. Fellelhetik benne ezen kívül az akupunktúrái pontok teljes listáját, a megtalálási helyükkel, és térképekkel.

Temesvári Gabriella - Élelmes A táplálkozásról másképpen
1760 Ft helyett, 1600 Ft
Napjaink táplálkozási ajánlatai körül nagy a zűrzavar. Ebben segít eligazodni ez a könyvecske.
A táplálkozás spirituális vonatkozásai is felvillannak.
Sok használható tippet ad hogyan tarthassuk meg egészségünket -hogyan nyerhetjük vissza azt - élelmünk segítségével.
A táplálkozás spirituális vonatkozásai is felvillannak.
Sok használható tippet ad hogyan tarthassuk meg egészségünket -hogyan nyerhetjük vissza azt - élelmünk segítségével.
Temesvári Gabriella - A gyógyító lélegzet
1385 Ft helyett, 1260 Ft
A helyes lélegzés mindig jobb életet, egészséget, nagyobb vitalitást és frissességet, hosszabb ifjúságot és teljesebb életet jelent. Helyesen lélegzünk? Mit tegyünk, hogy kijavítsuk a rosszul rögzült légzési szokásokat? A könyv ezekre a kérdésekre ad többek között választ 111 ősi légzőgyakorlat bemutatása mellett.
Temesvári Gabriella - Szent füvek
2300 Ft helyett, 2090 Ft
Szentekről, bibliai alakokról elnevezett növények, ősi népek szentként tisztelt füvei, fái többségükben gyógyító erővel bírnak. Külön fejezetben olvashat a magyarok mitikus növényeiről. A 48 db színes növénykártyát kivágva érdekes ismeretterjesztő játékhoz juthat.
Temesvári Gabriella - Szénanátha
935 Ft helyett, 850 Ft
allergia - szénanátha - asztma - korunk egyik népbetegség-csoportja
A könyv célja, hogy áttekintést nyújtson a tünetek kezeléséhez, a gyógyuláshoz, egy egészségesebb, boldogabb élethez vezető útról, a természet, a természetgyógyászat adta lehetőségekről. A gyógymódok nagy része öngyógyításra alkalmas, tehát a gyógyulás eszközei az Ön kezében vannak.

Dr. Veress János – Kocsárdi Mónika - A tradicionális thai masszázs
2420 Ft helyett, 2200 Ft
Ez a könyv a thai masszázs gyakorlati kivitelezésében, a fogások sorrendjének kialakításában lehet segítségünkre. A számos illusztráció a teljesség igénye nélkül próbálja meg ezt a napjainkban népszerűvé vált gyógyeljárást jobban elérhetővé tenni.
A rövid történeti áttekintés, a legendás Jivaka Kumar Bhaccha személyéről ismert adatok mellett a mai élet, az ETI Alternatív Masszázs- és Mozgásterápia vizsgájának elvégzéséhez a természetgyógyászoknak szeretnénk segítséget nyújtani, ezért a könyv kifejezetten oktatási célokkal készült.
A könyv kedvcsináló lehet azon érdeklődők számára, akiknek tanfolyamainkon igyekszünk teljesebb tudást nyújtani a thai masszázs fogásaiból. Akik korábban már tanultak ilyen ismereteket, azoknak a fogások felidézése segíthet a tudásuk „újraélesztésében".
A jó minőségű fényképek ugyan csak pillanatokat ragadnak ki a thai masszázs egyes fogásaiból, de valamennyi egy olyan jellemző részletet igyekszik megragadni, mely segíthet az egész elem ismertetésében, a könyv összefoglaló képarchívuma pedig a sorrend lehetséges elrendezésében ad vezérfonalat.
A horoszkóp kiértékeléséhez az Aszcendens adja a kiinduló pontot. Ez a kis plexi korong, ha megfelelő időpontra elforgatjuk, megmutatja az Aszcendens jegyét és fokát. Gyors módszer a horoszkóp készítéshez, nem kell számolni és táblázatot használni az Aszcendens kiszámításához.
Képek az emberi energia-központok harmonizálásához.
8 db csakrakép ajándékkísérő kártyaként.
A gerincoszlop problémái (2 oldalas táblázat)
A rövid történeti áttekintés, a legendás Jivaka Kumar Bhaccha személyéről ismert adatok mellett a mai élet, az ETI Alternatív Masszázs- és Mozgásterápia vizsgájának elvégzéséhez a természetgyógyászoknak szeretnénk segítséget nyújtani, ezért a könyv kifejezetten oktatási célokkal készült.
A könyv kedvcsináló lehet azon érdeklődők számára, akiknek tanfolyamainkon igyekszünk teljesebb tudást nyújtani a thai masszázs fogásaiból. Akik korábban már tanultak ilyen ismereteket, azoknak a fogások felidézése segíthet a tudásuk „újraélesztésében".
A jó minőségű fényképek ugyan csak pillanatokat ragadnak ki a thai masszázs egyes fogásaiból, de valamennyi egy olyan jellemző részletet igyekszik megragadni, mely segíthet az egész elem ismertetésében, a könyv összefoglaló képarchívuma pedig a sorrend lehetséges elrendezésében ad vezérfonalat.
Aszcendens kereső
745 Ft helyett, 675 Ft
Makray János - Csakrák
1650 Ft helyett, 1500 Ft
Képek az emberi energia-központok harmonizálásához.
Makray János - Ajándékkísérő kártyák
440 Ft helyett, 400 Ft
8 db csakrakép ajándékkísérő kártyaként.
A gerincoszlop problémái (2 oldalas táblázat)
660 Ft
Az emberi test csontjai (2 oldalas táblázat)
660 Ft
*ELFOGYOTT! : A termék jelenleg nincs raktáron. További információért, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot.
**RENDELÉSRE! : A termék jelenleg nincs raktáron, de rendelés esetén igyekszünk minél hamarabb rendelkezésre bocsátani. További információért, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése